Rod Trstenský
  Árva és területi igazgatásának rövid történelmi  
  áttekintése  
 


Előnytelen éghajlati viszonyai ellenére Árva a kezdetektől fogva vonzónak bizonyult. A környező hegységeknek köszönhetően olyan egységet alkotott, amelynek természetes, részben az államhatárokkal azonos határai évszázadokon át változatlanul fennmaradtak. Területét észak – dél irányban már az őskorban is kereskedelmi útvonal szelte át, amely a Baltikumot a Földközi tenger térségével összekötő ún. Borostyán út egyik leágazásának felelt meg.

Árva területi igazgatásának első nyomait már a Kelták idejében fellelhetjük. Időszámításunk kezdetén a későbbi Nagybiszterec (Veľký Bisterec, ma Alsókubin – szl. Dolný Kubín része) térségében kiterjedt várhelyük minden bizonnyal az egész környéket ellenőrzés alatt tartotta, amelynek fejlettségére az itteni Kelták által vert pénzérmék is utalnak. Egyediségük végett az érmék külön numizmatikai típust alkotnak. A népvándorlás nyugtalan korszakának köszönhetően Árvát fokozatosan Szlávok népesítették be.

A 8 – 9. század fordulója körül, valószínűleg a Nyitrai Fejedelemség létezésével egy időben, Felsőkubin (Vyšný Kubín) területén szláv várhely létesült, a mai Ostrá Skala határrész térségében. A várhely léte valószínűleg területi igazgatási vonzatokat is magával hordozott. A kora-feudális Magyar Királyságba Árva csak a 11. század folyamán olvadt bele. Mivelhogy a felsőkubini várhely a 12. századig fennállt, feltételezzük, hogy a magyar fennhatóság e korai időszakában igazgatási székhelyként is működhetett – annál inkább, mivel Árva vára ekkor még nem létezett.

A 14. századig Árva nem alkotott különálló közigazgatási egységet, hanem – Liptóhoz és Túróchoz hasonlóan – Zólyom királyi vármegye (comitatus de Zolio) részét képezte. Ezeknek a későbbi megyéknek akkori adminisztratív besorolása nem tekinthető állandósultnak. Igazgatásuk a zólyomi ispán környezetéből kikerült, általa megbízott személyek kezében központosult.

Detre ispán (említve 1205 – 1232 között) egyik leszármazottja Árva várát királyi adományba nyerte. Ennek pontos évét nem ismerjük. Annyi bizonyos, hogy tulajdonjogát sokáig nem gyakorolhatta, mivel IV. Béla az adománylevél bizonyos megfogalmazására hivatkozva 1267-ben visszavette a várat és A Balassa család címeremás, Trencsén vármegyei birtokokra cserélte. Az uralkodó ugyanis rájött apja, II. András birtokosztogató politikájának hibáira, és néhány különösen fontos, főként határmenti, védelmi szempontból is jelentősnek bizonyuló várbirtok visszavételével próbálta azt helyrehozni. A II. András-féle 1222-es aranybulla következtében ugyanis a nemesség „elszabadult”, országvédelmi és uralkodójával szembeni kötelességének nem tett teljes mértékben eleget. IV. Bélának a tatárjárás után pedig ugyancsak meg kellett erősítenie az ország határainak védelmét.

Törekvései fokozatosan Árvában is megnyilvánultak, ahol a határmenti régió működőképességét biztosítandó több központ alakult ki. A közigazgatás Árva várában központosult, Nagyfalu (Veličná) térségében pedig új kolonizálási folyamatok indultak meg. A tranzit-kereskedelem és az ebből kifolyó vámbevételek központja pedig Turdossin (Tvrdošín) lett. Ugyancsak ebben az időszakban kell keresnünk a hagyományos értelemben vett árvai nemesség gyökereit is.

Az akkori új adományok példájaként egy Hocymer nevű alattvaló esetét említhetjük, aki 1272-ben IV. Lászlótól (1272-1290) egy Revisnye-völgyi föld adományát kérte a király szolgálatában életét vesztett fiáért. Zólyom királyi vármegye végül – az utolsó Árpádok meggyengült hatalmával arányosan – a 13. század végétől kezdve fokozatosan megszűnt addigi formájában létezni.

A 14. század elején Árvát rövid időre trencséni Csák Máté tartotta fennhatósága alatt. Az árvai váruradalommal később (1314-1328 között) az Anjou-házbeli Károly Róbertet támogató Zólyom- és Liptó megyei ispán, Dancs magiszter (*?, †1330) rendelkezett. Utóbbi tanult lovag volt, aki a király szolgálatában álló követként diplomáciai feladatokat is teljesített a pápa avignoni udvaránál. Más forrásokból egyértelmű, hogy az 1320-1330-as évek táján Liptó és Túróc vármegyék az addigi Zólyom vármegyétől már teljesen függetlenül, nemesi vármegyékként működtek, azok önkormányzati jellemzői mellett.

Zólyom királyi vármegye (komitátus) végleges megszűnését, illetve nemesi vármegyévé történt alakulását követően Anjou I. Lajos király Árvát kiemelte a zólyomi ispán fennhatósága alól és igazgatását a körmöci kamaraispán (kamaragróf) hatóságába utalta. A 14. század második felében az árvai nemesi vármegye intézményrendszere is kialakult. A vármegye hatósága (esetünkben két szolgabírája) által kibocsátott legrégebbi oklevél 1382-ből ismert. 1392-1401 között a vármegye Piaszt László opolei herceg (Piazt de Opolyi, 1367-1372 közt magyar nádor; † 1401) igazgatása alá tartozott, aki nagymértékben támogatta az ottani kolonizálási folyamatokat és a vármegye déli részén számos sziléziai német családot telepített le.

Utóda Stiborici Stibor lett, aki 1420-1434 között e folyamatok folytatójának bizonyult. Baliczky Miklós túróci ispán 1434-1451 között volt Árva igazgatója. A vármegye ebben az időszakban a cseh testvérek (bratríkok) kicsapongásaitól szenvedett, mivel Baliczky előbb Jiskra ellenfele volt, később pedig ellenkezőleg, szövetségesévé vált. A harcok az árvai vár elestével csúcsosodtak ki, amelyet a cseh testvérek 1440-ben foglaltak el. Ezt követően Baliczky Jiskra kapitánya lett. Árva váraAz ezt követő éveket szintén nyugtalanság jellemezte. Hunyady Mátyás Árva várát Komorowsky Miklós hűtlensége folytán többször is elvesztette. Itteni hatalmát csak a vár ellenébe Komorowskynak kifizetett 8.000 aranyforint árán tudta véglegesen biztosítani. A középkor végén, 1524 – 1532 között Kostka Miklós, Szapolyai (de Zapolya) János megbízottja bírta a környéket.

I. Habsburg Ferdinánd 1527-ben az árvai uradalom egészét bethlenfalvi Thurzó Eleknek adományozta hű szolgálataiért cserébe. Thurzó család címere Az uralkodó viszont csalatkozni kényszerült kegyeltje személyében, mivel az Kostka támogatójává vált. A következő egy évszázad alatt Árva hegemóniáját a Thurzó család bírta.A Fugger család címere Jelentőségük a protestantizmus tanainak itteni terjesztésében is megnyilválult. Ezekkel a család tagjai természetes módon kerültek kapcsolatba. Többen németországi egyetemeken folytattak tanulmányokat, de szintén hozzájárultak ehhez külföldi gazdasági, elsősorban a rézkereskedelem terén fenntartott kapcsolataik is. Ezek kiemelkedőjének az augsburgi bankár-, nagykereskedő- és bányásztevékenységet folytató Fugger családdal fenntartott élénk üzleti kapcsolataikat tekinthetjük.

1556-ban Thurzó Ferenc nyitrai püspök a pápát házasságkötésének engedélyezésére kérte. Az ekkor csaknem ötven esztendős Ferenc kiszemeltje Kostka Miklós leánya, Borbála volt. A magyarországi arisztokrácia házasságkötési diplomáciájának ékes példájaként értékelhető házasság hátterében az árvai váruradalom tényleges megszerzése állt.

Ezzel Thurzó Ferencnek sikerült érvényesítenie az árvai uradalom feletti azon jogokat, amelyek a fentiekben említett rokonának történt adomány velejárójaként a családot illették. Addigi tényleges gyakorlójuk és kisajátítójuk ugyanis jövendőbelijének apja, Kostka Miklós volt. A házasság megkötését követően megvásárolta Zsolnalitva (Lietava) várát. Házassága azonban rövidesen tragédiába torkollott. Betegeskedő felesége, Borbála 1562-ben elhunyt. Röviddel ezután Ferenc feleségül vette a későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós 14 esztendős leányát. Ferenc 1574-ben, Zsolnalitván hunyt el. Fia, György, buzgó lutheránus volt és következetesen védte a protestánsok érdekeit. Pártfogása alatt Árvában is több lutheránus gyülekezet és templom alapult.

Ennek ellenére azonban a magyarországi felkelő rendekkel egyetlen egyszer sem szövetkezett Habsburg Rudolf király, vagy a trónon őt követő II. Mátyás ellen. Lutheránus buzgósága jeleként önköltségén számos diáknak tette lehetővé, hogy azok a németországi Wittenbergben tanulhassanak. A „Cuius regio, eius religio” elve családja jelszavává vált, minek következtében Árva még száz évvel a Thurzók kihalása után is (1621) döntően lutheránus többséget mutatott.

A Thurzók kihalása után Árva igazgatásán több család is osztozott. Thurzó György végrendelete alapján a váruradalmat hét leánya és azok utódai közbirtokként (conpossessio) bírták. Az uradalmi birtok élén választott igazgatók álltak, akik egyúttal Árva megye ispáni tisztjét is ellátták. Ezek az állapotok 1713 után megváltoztak, amikor az árvai direktórium és a megyés ispánság szerepköre elvált egymástól.

Közigazgatásilag Árva vármegye eredetileg csak két szolgabírói járásra oszlott. Ez volt az ún. Felső-, illetve Alsó szolgabírói járás (Processus superior et inferior). 1777-ben már négy járással találkozunk: kubínyi (Processus Kubiniensis), váraljai (Processus Arcensis), trsztennai (Processus Trsztenensis) és námesztói járással (Processus Namesztoviensis). Árva térképe (1786)A járások megsokasodásának okaként minden bizonnyal a közélet egyre nagyobb fokú bürokratizálódása, a nemesi vármegye ezzel együtt járó közigazgatási folyamatainak összetettsége és a velük összefűggő adminisztráció megnövekedése is megjelölhető. II. József császár közigazgatási reformjainak következtében Árva és Liptó megyéket 1786-ban egy közigazgatási egységbe vonták össze. Több reformjához hasonlóan azonban, a magyarországi nemesség ellenállása végett, a császár halála után ezen változtatások is zátonyra futottak.

Árva nemesi vármegye önállósága 1790-ben megújult és 1850-ig változatlanul fennmaradt. Az ekkor egyesített Árva – Liptó megye létrejötte II. József-korabeli közigazgatási koncepciókra utalt. A megye központja Turócszentmártonban volt és maradt a Bach – korszak végéig, 1860-ig. Etnikai összetételét tekintve Árva lakosságának döntő többségét szlovákok alkották, akik mellett nagyobb számban lengyelek és németek is előfordultak.