A családnév első ismert viselője Trsztyenszky Márton trsztenai soltész volt. Soltészi funkcióját a források vojt – woyt alakban, azaz bíróként jegyzik. Márton a helyi örökös soltészok utóda volt, valószínűleg 1580 táján születhetett. Személyéről több bejegyzés is szól – elsősorban az Árvai Uradalom birtokjegyzékeiben találkozhatunk vele 1608, 1619, 1624 és 1626-ban. Más évekből származó hasonló összeírások (1607, 1619) szintén tartalmaznak vonatkozó adatokat, ezek esetében viszont lehetetlen eldönteni, hogy családbeliekről, vagy csak trsztenai lakosokról szólnak-e.
Korabeli viszonyok közt Márton tehetősnek mondható. Vagyona biztosítékának a helyi öröklött soltészi jogköröket nevezhetjük meg, amely jogok az 1371-ben Hertel János részére adományozott, s a soltész jogait összefoglaló szerződésen alapultak. Márton minden bizonnyal ügyesen gazdálkodott, hiszen vagyonát a korra jellemző katonai rajtaütések, illetve a gyakori tűzesetek ellenére is gyarapítani tudta.
A Lehotský – krónika jegyzetei szerint fiait, Andrást és ifj. Mártont, a krakkói egyetemen iskoláztatta. 1650-ben trsztenai bíróként (soltészként) már fiát, Györgyöt említik. Márton halála tehát ezidőtájt valószínűsíthető.
Trsztenai soltészságának ideje a helyi körülmények viszonylatában rendkívül nehéznek mondható, hiszen a települést többször is idegen katonák dúlták fel.
Annak ellenére, hogy fiait Krakkóban (minden bizonnyal a Jagelló Egyetemen) iskoláztatta, Márton családját protestáns felekezetűnek tarthatjuk. Később ugyanis fia András az árvai uradalom provizorja – tiszttartója lett galántai (de Galantha) Esterházy Miklós szolgálatában. Feltételezzük, hogy az említett tisztséghez katolikus létére nehezen juthatott volna, mivel Árva ebben az időben protestáns volt.
Márton birtokainak jellegét az árvai uradalmi birtokösszeírások pontosabban is meghatározzák. 1608-ban Thurzó nádorral szemben a Fekete Patak (Čierny Potok), Bobró (Bobrovček) és a Szárazvölgy (Suchá Dolina) mögötti ingatlanjai fejében nyestbőrrel tartozott adózni, továbbá az uradalmi konyha ellátásához is hozzá kellett járulnia. Ennek címén évente egy ökröt, száz kacsát, ötven lúdat, négyszáz tojást és huszonöt fogolyt szolgáltatott be. Mindezek mellett minden szabad, vagy jobbágy sorban lévő pásztortelep huszonöt – huszonöt juh beszolgáltatására volt kötelezve.
Az 1619-es birtokösszeírás szintén Mártont említi trsztenai soltészként. Ekkor 6 zsellér- és 26 jobbágyparaszt felett rendelkezett.
Az 1624-es birtokösszeírás tanúsága szerint Trsztena leégett, minek következtében több jobbágyhely megüresedett, a hozzátartozó földek (rale) műveletlenek voltak. Márton soltész (woyt) ekkor két szántón gazdálkodott, valamint egy malommal rendelkezett, amelynek fejében húsz forinttal és két sertéssel adózott
Márton 1626-ban is soltészként említődik. Mivel ekkor hat kisbéres is a szolgálatában állt, szőlőadó fejében már egy egész, húsz forintot érő kocsirakománnyal tartozott adózni. Ezenkívül 15 forint értékű sórakománnyal, két fogollyal (50 dénár értékben), malmai mellett nevelt hízói fejében 10 dénárral adózott. Továbbá a földesúr részére egy bérest volt köteles bebiztosítani. Fűrésztelepe után öt forinttal, vagy száz szál deszka beszolgáltatásával tartozott. Mivel földesura Trsztenában nem tartott lovakat, amelyek felügyelete rendes körülmények között a soltész kötelességei közö tartozott, elmaradt kötelezettsége fejében Márton 1 forintot vezetett el. A helyi fakereskedelem virágzásának bizonyítéka a kövezkező kitétel, amely Márton azon kötelességéről szól, miszerint minden egyes tutajra 50 dénárnyi adót volt köteles kivetni, a legyártott zsindelyekből pedig az uradalom részére tizedet volt köteles beszolgáltatni. Természetesen mozgósítás esetében hadi kötelességének is eleget kellett tennie.
Hasonló kötelezettségei voltak ifj. (második) Györgynek is 1677-ben
Családtörténeti kutatásaink alapján a címeres nemeslevelet szerző címzettek apja Márton az első, Trsztyenszky – családnevet viselő családtag volt.
Valószínűleg Trsztyenszky Márton soltész (*1580 k., † 1650 k.) legidősebb fia volt. Lehotsky máig kiadatlan krónikája szerint András a krakkói egyetemen tanult.
Címeres nemeslevél tárgyában írt kérvénye alapján (1638. január 17.) tudjuk, hogy fiait Jánosnak és Mártonnak, lányait Dorottyának és Katalinnak, testvéreit pedig Mártonnak és Györgynek hívták. A kérvénnyel ellentétben azonban a kiadott címeres nemeslevél címzettjeinek körébe András említett lányai már nem kerültek be.
A címereslevél kiadását követő időszakban Andrásnak további gyermekei születtek: András (Andreas) és Sándor (Alexander). Sándornak további két fia ismert: András és Mátyás (Matthyas). A későbbiek folyamán András utódai Győrött (Raab) és Budán tűnnek fel.
A tárgyalt András jelentős uradalmi tisztséghez jutott, amikor az árvai vár provizorja – tiszttartója lett. Ebből az időszakból maradt fenn az a dokumentum, amely András aláírása mellett Abaffy András árvai várkapitány kézjegyét is magán viseli. Az 1640-ben kelt oklevél gyakorlatilag lengyelül íródott. Ma magántulajdonban található, munkánk során felhasznált átiratát nyomtatásban megjelent változatából vettük át (WŁADISŁAW SEMKOWICZ: METERJAŁY ŹRÓDŁOWE, ZAKOPANE 1932, 2. rész, 74. o.).
Az oklevél eretedijén sajnos pecsétek nem maradtak fenn. Helyettük a papíron csak körvonaluk látható, illetve András pecsétképének apró töredéke (a családi címer griffjének szárnykörvonalával).
Nagyon érdekes András aláírása, amely gyakorlatilag a családnév mai írásmódját tükrözi (Trstensky) és egyben a legősibb családi kézjegy fogalmát kimerítő írásos emlékünk is.
András az említett címeres nemeslevél fő címzettje volt. Az oklevelet III. Ferdinánd adta ki Pozsonyban, 1638. január 25-én. Kihirdettetésére még ugyanabban az évben került sor április 26-án, Árva vármegye Velicsnában tartott általános nemesi közgyűlésén.
Osoba Viktora Trstenského je priamo spojená s bojom proti komunizmu na Slovensku. V novodobej histórii rodu dosiahol najvyššie a najčestnejšie postavenie vo sfére duchovného a svetského života. Do seminára v Spišskej Kapitule vstúpil roku 1926. Kňazské svätenie prijal z rúk otca biskupa, Jána Vojtaššáka, roku 1931 (29. júna).
Viktor Trstenský személye szorosan egybefonódik a szlovákiai kommunizmus ellen folytatott ellenállással. Egyben legújabbkori történelmünk egyedüli képviselőjeként az egyházi és világi élet legfőbb tiszteletbeli címének elnyerője volt. A szepeskáptalani (Spišská Kapitula) papi szemináriumba 1926-ban lépett be. Pappá 1931. június 29-én lett szentelve, Ján Vojtaššák megyés püspök által. 1935-től Relyóban (Reľov) pap. Később Alsókubinban (Dolný Kubín) teljesít szolgálatot. A második világháború idején Vojtaššák püspök-atya egyházi iskolafelügyelővé nevezi ki. Vallásos meggyőződésének élete során számos alkalommal bizonyságát nyújtotta, minek következtében XII. Pius pápa a Monsignore cím viselésének jogával ruházta fel, valamint a Consilii et Vigilantia pápai tanács tagjává nevezte ki. A komunizmus időszakában többször is bírósági- és fegyházi meghurcoltatásban volt része. Megjárta a híres prágai „na Pankráci“- fegyházat, az ilavai börtönt, a jáchymovi, privigyei (Prievidza), nováki fegyházakat és böntetőtáborokat, valamint további huszonnégy munkatábort és 
fegyházat. Tapasztalatairól és szabad vallás-, valamint véleménygyakorlás érdekében folytatott harcáról több könyvet és visszaemlékezést írt, például: Sila viery, sila pravdy (A hit ereje, az igazság ereje), Ako svedectvo (Tanúságtétel gyanánt), Menej ponôs, viac modlitieb a boja za pravdu (Kevesebb panaszt, több imát és harcot az igazságért), Fragmenty, ďalsie bolestné výlevy duše(Töredékek, további fájdalmas lelki áradatok), Nemohol som mlčať (Nem maradhattam szótlanul) stb. Életharca elismeréseként a Szlovák Köztársaság elnöke, Rudolf Schuster 2000-ben a 
legmagasabb állami kitüntetéssel, aPribina-kereszt első fokozatával tüntette ki. Még 1994. január 4-én pápai prelátusi címmel lett felruházva, tagja lett a pápai trón legfőbb aszisztenciájának, s II. János Páltól az Ordini di Cappa i Spada (Kard és kalap rendje) rend tagságát nyerte. A pápai prelátusi cím mellé pápai titkári cím (cubicularius intimus adlectus supra numerum), valamint tiszteletbeli pápai kamarási cím (cubicularius honorarius) is járt.
A mai nemesi leszármazottak közül ő volt az egyetlen Szlovákiában, aki jogosult volt a királyi bíbor viselésére és ilyen módon a hagyományos jogrend alapján a közelmúltig ő volt a legmagasabb rangot megtestesítő szlovákiai nemes is.
Viktor és testvérei József (*1860.március 25., †1944. május 27.) és Abaffy Mária (*1869. május 15., †1955. május 9.) családjában jöttek világra.
Msgr. Viktor Trstenský a családról szóló könyv szerzőjének, Denis Pongrácznak társaságában 2003-ban.
Msgr. Viktor Trstenský karácsonykor és húsvétkor mindig nagy szeretettel gondolt hozzátartozóira, akiknek rendszeres üdvözleteket küldött.
† † †
Msgr. Viktor Trstenský szíve 2006. december 7-én, 22.40 órakor utolsót dobbantott. Szentségekben való részesülését követően bartátai, egyházi testvérei körében hunyt el, életének 99., papságának 76. esztendejében.
Az első szentmise az elhunyt lelki üdvéért 2006. december 11-én lett megtartva a trsztenai
sz. Márton plébániatemplomban. A misét Tisztelendő Michal Tondra esperes celebrálta, aki sokáig Trstenán gyakorolta papi hivatását. Tisztelendő Martin Koleják prédikációjának fő vezérvonalát az gondolatmenet alkotta, amely szerint „Jaj a nemzetnek, ha nincs útmutatója“. A család nevében Viktor dédunokaöccse, Mikuláš Trstenský mondott búcsúbeszédet. A szentmisével egybekötött temetési szertartásokra 2006. december 12-én, 10.00 órakor került sor ugyanazon templomban Mons. František Tondra szepesi-, Mons. Alojz Tkáč kassai megyés püspök celebrálásával, Mons. Andrej Imrich, Mons. Štefan Sečko szepesi segédpüspökök segédletével, valamint Mons. Ján Babjak eperjesi püspök-eparcha jelenlétében. Msgr. Viktor Trstenský leánytestvére mellett, szüleinek trsztenai temetőben levő sírjában lelt örök nyugalomra.
* * *
JUDr. Mikuláš Trstenskýnek a trstenai sz. Márton plébániatemplomban 2006. december 11-én tartott Szetmisén előadott búcsúbeszéde:
Tisztelt Gyászolók!
Nekem, mint dédunokaöccsnek jutott az a nehéz feladat, hogy gyászoló családunk nevében elköszönjek drága halottunktól, Msgr. Viktor Trstenskýtől.
Távozott egy ember! Távozott egy pap! Eltávozott „Strýčko“!
„Strýčko“ (Bácsika – ford. megj.) Ilyen szép megszóllítással illette és ismerte őt az egész család. Nem csak unokaöccsei, unokahúgai, de dédunokaöccsei és dédunokahúgai és újabban ükonokaöccsei és ükunokahúgai is. A családi körben elég volt azt mondani: „Strýčeknél jártam…”-mindenki rögtön tudta, kiről is van szó. A családi összejöveteleken nem egyszer hallgattuk néha szinte hihetetlennek tűnő történeteit és élményeit, amelyek főként meghurcoltatásának időszakáról szóltak. Mindez elegendő volt ahhoz, hogy az ember ráérezzen és megismerje az elmúlt rendszer igazságtalanságát.
Sokszor értékes tanácsai miatt kerestük fel. Példaként unokahúga esetét említeném, aki özvegy asszonyként akkor kereste őt fel, amikor előrehaladottabb korában úgy gondolta, másodszor is férjhez menne. Strýčko a feltett kérdésére csak annyit mondott:„Az embereknek nem szabadna magányosal élniük“. Az akkor megkötött házasság a mai napig boldogságban virágzik. És ha a házastársaknál bárki az felől érdeklődik, hogy hogy lehet az, hogy sosem vesztek még össze, azzal felelnek (mivel USA-ban élnek, angolul): „We respect each other“, azaz „Mi tiszteletben tartjuk egymást“.
A rokonság szeretettel ápolta és segítette. Drága nővérével, az USA-ban élő Katarínával meleg kapcsolatot ápolt. Katarína áldott 101 esztendőt ért meg, s végső nyughelye a trsztenai temetőben található. Szinte szimbolikusnak tűnik, hogy közös sírban nyugszanak majd. A családban szájhagyományként terjedt, hogy kéziratait (pl. a később Kanadában megjelent, Ján Vojtaššák életútját feldolgozót) Katarína menekítette titokban külföldre saját testére rögzítve, hogy rejtve maradjanak a csehszlovák titkosszolgálat előtt. Annak ellenére, hogy a könyv Vincent Tatranský – Rímsky (értsd: Tátrai – Római Vince) álnév alatt jelent meg, szerzőjét minden ismerős azonosítani tudta.
Meg kell azonban említeni, hogy a szocializmus évtizedei alatt a „Strýčko“-val való rokonság felvállalása mindenkori veszélyt vont maga után. Az iskolák és üzemek káderezőinek szinte azonnali kérdése volt: „Az a bizonyos Trstenský nevű pap valamiféle rokonuk…?”
Miben volt csodálatra méltó?
Úgy gondolom, hogy Istenben való hitében, elkötelezettségében és általa elnyert földi küldetésében. Töretlenül ment kitűzött célja után és ebben a kommunista börtön sem állította meg. Börtöntársai emlékezetükben tartották nyugtató, megerősítő szavait: „Az Úr megenged bizonyos dolgokat, de el nem hagy”.Mindez számunkra is üzenet értékével bír: hogy legyen kitűzött célunk, amit rendületlen erővel követni tudunk. Strýčko nagy hatással volt ránk akkor is, amikor kilencven évesen számítógép mögé ülve láttuk dolgozni – nem tartott az új dolgok megismerésétől sem. Beszédem elején említettem a Trstensky családot, amely itt helyben gyökerezik, s valószínűleg Trstená ősalapítóival is rokoni szálak kötik össze. A család köréből évszázadokon keresztül a helyi örökös bírókat választották, akik Trstená szellemi és anyagi gyarapítói is voltak. Elég csak megemlíteni a helyiek Boldogasszony – tiszteletét, amelynek kifejezője a múltban itt őrzőtt, Boldogasszonyt ábrázoló kép volt. A képet Trstená még a kezedtek kezdetén kapta ajándékba és a Jasná Hora-i, vagy a Čentochová-i képhez lehetett hasonlatos. A képhez csaknem háromszáz éven keresztül zarándokok özönlöttek, s így volt ez egészen 1683-ig. Talán pont itt gyökerezett Strýček egy további markáns jellemzője, a Boldogasszony iránti nagyfokú tisztelete. Az a tisztelet, amely Trstená városát szinte alapításától kezdve végig kísérte és címerében is kifejezést nyert.
A Trstenský család tagjai közt gyakran találkozunk papokkal, de rendfőnök – asszony és misszionárius is van közöttünk. A papi pályára tértek közül jelen esetben unokaöccsére, Emilre emlékezhetünk.
Tisztelt Gyászoló Közönség!
Szimbolikusnak tűnik, hogy drága Strýčko, monsignore és pápai prelátusunk halála előtt egy nappal a Slovenka című folyóiratban egy vele készült beszélgetés jelent meg. Az újságíró-hölgy azon kérdésére, amely életútja alatt kifejtett igyekezetének miértjére irányult, így válaszolt: „Az Úr választott ki, az Úr előirányzott engem erre a feladatra.“
Távozott egy ember! Távozott egy pap! Eltávozott „Strýčko“!
Távozott a Trstenský család szellemóriása, távozott Trstená kiválósága, akinek hiányát sokáig érezzük majd.
Tisztelet az emlékének!
Prof. Ing. Dušan Trstenský, DrSc. tanári családból származik, 1939. mácius 13-án született Oravské Veselén (ma a Námestovói járásban). A család 1942-ben Tvrdošínba (akkor Trstenái járás) költözött.
A helyi általános iskolát 1945. szeptemberében kezdte el látogatni.
1953-ban a cslád Zsolnán telepedett le, ekkor már a rózsahegyi (Ružomberok) ipariskola növendéke volt, amelyet 1957-ben jelesre végzett el. Ugyanazon év szeptemberétől a pozsonyi (Bratislava) Szlovák Műszaki Főiskola Elektrotechnikai Karának hallgatója lett. 1962. július 1-től 1964. december 31-ig a Távközlési Hivatal Túrócszentmártoni Járási Igazgatóságának munkatársa osztályvezetői minőségben. 1965. január 1-től a Távközlési Főiskolán ad elő Zsolnán (Žilina). Posztgraduális tanulmányait a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskolán végzi 1964/1965-ben. További, távúton folytatott tanulmányainak köszönhetően (1965-1971) megszerzi a Műszaki Tudományok Kandidátusa tudományos fokozatot (CSc.). 1974 szeptemberében habilitál, 1975. május 1-én docenssé nevezik ki. 1990-ben a Műszaki Tudományok Doktora fokozatot nyeri el (DrSc.). Két évvel később, 1992. árilis 1-jén egyetemi tanárrá nevezik ki (Prof.).
Az 1969/1970-es tanévet külföldi tanulmányúton töltötte a párizsi L´Ecole de Nationale Superieure de Télécommunication-on. Később, 1982-ben a nagy-birtanniai University of Bradford Postgraduate School of Electrical and Electronic Engineering posztgraduális programján vett részt. Mindezen kívül számos rövidtávú tanulmányi képzés-, tudományos konferencia résztvevője, külföldi partner-intézetekkel és iskolákkal (Szovjetúnió, NDK, Magyar Népköztársaság) folytatott diák-csere programok szakmai gyakorlatának a vezetője. Központilag megszabott kutatási programok megvalósításának résztvevőjeként németországi főiskolákkal is együttműködött (Hochschule für Verkehrswesen – Dresden, Ingenieurhochschule – Mittweide). Számos tudományos cikk és tanulmány szerzője (ebből négy elismert külföldi tudományos közlönyben jelent meg, kettő az USA-ban, kettő Nagy-Britanniában). Munkájának elismeréseként 1978. június 21-én az akkori csehszlovák távközlési minisztertől a „Távközlés legjobb dolgozója” – kitüntetést nyerte. Ezen kívül honos egyetemén számos elismerésben részesült.
Jelenleg a Zsolnai Egyetemen ad elő, tagja a doktori disszertációk bírálóbizottságának, eddig öt műszaki tudományok kandidátusa-cím elnyerőjének iskoláztatója volt.
Prof. Ing. Dušan Trstenský, DrSc. nős, egy lánya (Lucia) és egy fia (Dušan) van.
Az 1746. szeptember 9-én született Trstyánszky Mátyással az árvai Oravicán találkozunk először káplánként. Szüleinek (Andreas *1690, Catharina Sztankovics) összesen öt fia született.
Mátyás esetében figyelemre méltó vezetéknevének tudatos írásmódja, amiből arra következtethetünk, hogy A Trstensky-családbeliek egy része ugyanazt a formát választotta, mint amit a Trsztyánszky – családbeliek használtak. Ez Némethy Ludovicus: Series Parochiarum et Parrochum c. műve alapján is felmérhető, amely több családbeli pap esetében nem tesz a kettő között különbséget. Trsztyánszky Mattheus könyvtárának egy részét a trsztenai plébániának ajándékozta, amiről több ottani könyvben fellelhető, latin nyelvű kéziratos bejegyzés is tanúskodik.
Példaként egy ilyen bejegyzés fordítását közöljük: „Egy forint értékben vásárolt könyv – 1770. Mattheus Trsztyánszky: a Budai Akadémia másodosztályos filozófia-hallgatójának könyvtárából. Ajándékozva a trstenai plébániának 1801-ben.“
